Mégis van, mikor vége lesz valaminek

Be kell látnom, mégis van olyan, amikor az embernek jobban esik a tiszta, nem pedig a lemosott lap. Ez most egy olyan pillanat.
Elköltöztem, újat nyiltok, mert szükség van a megújulásra. Ez olyan, mint mikor egy piszok nagy hegy megmászása után elmegy az ember megfürödni.

Új helyem: NewLifeProject, a címe: nlpgucul.blogspot.com

Minden jót és szépet!

Menetrendváltozás

A tervekkel ellentétben nem a test-kép és változás, kismama teste közszemlén lesz a mostani téma. Sajnos. de hát szokták mondani, hogy ember tervez…

Másként alakultak a dolgok. Így a magyar egészségügy sokkal inkább aktuális kérdéskörei kerülnek előtérbe. Röviden, tömören, nem részletezve, Sárival együtt -még egyben-, kórházban vagyok. Kisebb, mint kellene, nem is kevéssel és megpróbálják a dolgot kezelni.

Eddigi tapasztalataim alapján leginkább tippmix-re hasonlít a dolog, de remélhetőleg bejön. A történések miértje viszont a kutyát nem érdekli. Ha már így alakult, én akkor is tudni akarom, hogy mi miért történik és kell-e számítani esetleges újbóli megjelenésére a későbbiekben. Annyit kiderítettek, hogy az én egyik artériám nem megfelelően működik, de hogy lehet e ez a probléma forrása, azt nem tudják. Azt meg még kevésbé, hogy vajh mitől is lehet ez.

A végére egészen biztosan két lehetőségem van. Egyik, hogy idegroncs leszek és megint valamilyen másik klinikán kötök ki idegösszeroppanással és tönkrement élettel. A másik, hogy taoista leszek, békésen elfogadom azt, ami történik és nem megyek szembe a folyó sodrásával. Majd, ha mindennek vége, megkapom magamtól életem első és egyetlen tetoválását, egy Főnixet. Ez utóbbi lehetőség sokkal vonzóbb számomra, így igyekszem ezt teljesíteni.

A folyó nem egy egyszerű jelenség azért. Mindent függetlenítve a saját egészségügyi helyzetemtől sem könnyű. Immár ez a 10. nap idebent és már most többet tanultam elfogadásról, ítélkezésről, tűrésről, kommunikációról és megértésről, mint eddigi életemben. És tudom, hogy messze még a vége. Ennyi idő alatt 11 különböző szobatársam volt különböző időtartamra. A leggányabb Gizitől kezdve /akitől a szoba közös felbuzdulására és a beszélgetésemre az osztályvezető főorvossal/ sikerült megszabadulni… és Ivettig bezárólag, akinek Marcija Kinga lett J és tündériek mindannyian, igen színes a paletta. Rájöttem, hogy a sokminden közül, ami engem igazán idegesít, az az egymás hergelése a JAJJDESZARNEKÜNKÉSITTMINDENCSAKEGYNAGYFOS.

Nekem kőkemény munkámba kerül-került átfordítani a gondolataimat pozitív irányba. Elképzelhető, hogy itt kell lenni egészen októberig, a szülésig. És akkor ez a jobbik végkimenetel lesz. /Arról csak álmodozok, hogy minden tök szépen rendben lesz és nem egy vágóhídon kell szülni…/ Erre ezt az igyekezetet és pozitivitást szívják a rinyálással, akiknek jajj de rossz, itt kell lenni egy hetet. Szegények után a szívem szakad meg. Borzasztó is, ha belegondolunk, hogy ahhoz, hogy a gyermekének jobb legyen, vasat kell kapnia, vagy épp 4 liter vizet meg kell inni naponta. Tényleg, biztos nagyon nehéz dolog lehet ezt tűrni. Azt hiszem ezt még tanulnom kell. Nem a másik problémájának a lenézésével van gond, mert ez az ő életükben, nagy gond. De, hogy annyi tapintat nincs bennük, hogy esetleg ne egész álló nap és ne előttem beszéljék ezt, azon csodálkozom. Nem lehet mindenkinek egyformán kifinomult a kommunikációja, értem én. De mégsem tudom érteni.

Hát egyszerre ennyi, majd írok még, ha úgy érzem.

Gondolatok a változásról

Az, hogy újraírom, gondolom és formázom ezt a blogot, köszönhető többek közt a dúlámnak, Emőkének, aki arra biztatott, kezdjek el újra írni a gondolataim tisztázása végett. Hogy ki a dúla és mi szerepe van most az én életemben, majd később.

Megnyitottam ezt a blogot és látom magam benne, de már nem én vagyok. Bár nem régóta nem én. Ilyenkor szokott az emberek nagy többsége új blogot nyitni, más profillal, letiltva a régit. Nekem ez eszembe se jutna. Hiszem, hogy az életem puzzle darabkáiból áll a mostani énem, és nem szeretném sem letagadni, sem pedig elfelejteni.

Ennek tükrében szépen lassan, amikor megérik rá az elképzelés, a blogban is meg fognak látszódni a változások. Ma neki is álltam, hogy akkor én majd megcsinálom. Aztán rá kellett jönnöm, hogy egy változás nem olyan /még ebben sem/, hogy majd én megcsinálom. Majd jönni fognak a lépések. Nem akarok már felugrani a hullám tetejére, inkább engedem, hogy átmenjen rajtam. Talán akkor alaposabban kitisztul az a kép.

Életem nem kis fordulatot kezd venni, aminek most kezdek igazán, szívből örülni és megélni azt. A változás sosem könnyű, legfeljebb felszabadító. Valamikor az sem. Mindenesetre az egészen biztos, hogy minden fejlődést megelőz egy szétesés. A szétesés pedig nehéz. Amikor nem tudom eldönteni, hogy tetszik e nekem a piros, vagy nem, vagy szeretem e vagy nem és különben is én boldog vagyok vagy nem, szép e vagy csúnya, vékony vagy kövér, izmos vagy suta…. és még sorolhatnám. Az utóbbi években megtanultam ezeknek a hullámoknak örülni. Bármennyire is paradoxul hangzik. Mindig eljön az a megkönnyebbült mosoly, mikor megérzem a vívódásom, hogy igen! Végre! Eljött. Ez jóóó.

A mostani hullám egészen másmilyen, mint az eddigiek. Semmihez sem fogható. Amikor egy új kicsi lélek érkezik, akkor hirtelen rengeteg dolog történik. Ezt a rengeteg dolgot, gondolatot igyekszem ebben a régiúj blogban összefoglalni, amennyire emlékezetemből telik, az elejétől kezdve. Néha kicsit szomorkás, néha vágyódós, szigorú, sarkos és kompromisszumos, de mindig úgy, ahogy az valós. Nem vagyok az a nagyon rózsaszín és lila ködös kismama, aki csak a gyönyörűségről tud beszélni. Legközelebb egy indexen megtalálható cikkből és saját ezzel kapcsolatos tapasztalataimból inspirálódva a Test, mint közkincs-ről fogok gondolatokat írni.

Emlékeztető a szépre

Eljött egy olyan pillanat, amikor azt gondolom, erővel kell gondolni a szépre, különben elsüllyedek.

Történtek ám jó dolgok velem! De tényleg!

Lett egy férjem.

Jártam Madridban, ahol olyan dolognak voltam részese, ami a mostani körülmények közt rettentő ritka. Egy csodálatos előadást hoztunk létre, és minden este élt a színpadon.

Aztán vannak tanítványaim, akik hol ügyesek, hol nem, de szeretem őket.

Voltam Prágában, ami leginkább olyan volt, mintha haza mentem volna. Létrejött egy nagyon nyílt, egészen érdekes színház-tánc kombinációs egyvelegelőadás élő zenével. Szintén nagy álom volt.

Elvesztettem és megtaláltam magam. Illetve azt hittem.

Gyönyörű lett a lakásunk.

Voltaképp kvázi minden rendben van. Volna.

Ha nem kellene olyan kérdéseket feltenni, hogy mégis mi a fészkes fenéből fogok megélni? Miért van az, hogy csak dolgozom, dolgozom és sehol nem vagyok bejelentve? Ez komoly probléma lesz ám januártól. Miért van az, hogy itthon senkit nem érdekel, hogy 3 premier lezajlott Prágában, ami itthon nem volt bemutatva. Mert se pénz, se érdeklődés. Pályáznék én... de hova?! Ha a NagyX és NagyY sem kap pénzt, akkor éééén???? Pályáznék én... de még a megnyert pályázati pénzek sincsenek kifizetve. Egyszer majd évek múltán biztos jól fog jönni az a pénz, amit nyár végén kellett volna megkapnom.

Szóval akkor most örüljek? Vagy akkor most ne?

Szerintetek????

MigRém

Tényleg van, amikor a dolgok furcsán alakulnak. Amikor már dolog nem lenne, csak örülni, dolgozni és lenni, akkor történik valami,hogy ne így lehessen, ne történhessenek meg. Alapvetően én hiszek abban a véletlenek márpedig nincsenek dologban. Tehát gondolkodom azon, hogy akkor mégis mi a fészkes fenét rontok el, hogy beteg vagyok? Amikor pedig soha nem szoktam beteg lenni. Sok volt? Ugyan! Mi lett volna sok? Ennyit bírni kell... De mégis. Akkor miért hörghurut? Miért migrén? Főleg miért migrén? Komolyan a neurológiai klinikán kell kikötni? Vagy csak simán gondolkozzak el azon, hogy mi az, amit nagyon elbaszarintok?

Pedig BOLDOG vagyok ám! Azért is nem írtam ide olyan sokáig, mert alapvetően minden rendben van. Megvan a szép, új lakás, ami mondjuk immáron be van rendezve, mésig egy kicsit szállodának tűnik, nem otthonnak. Bár a konyha már egészen otthon.

Aztán van munkám, amit szeretek csinálni. És még utazok is vele...

Meg természetesen nem utolsó sorban van egy Bandi lovag, aki fantasztikus kalandokon keresztül menve rátalált magára, meg persze rám is, és most jó. Meg amúgy mintegy mellesleg össze is házasodunk.

Erre min aggodalmaskodok? Hogy csak nehogy a szép napunkon is migrénem legyen! Na persze tudom, hogy nem jó erre gondolni, de hát hogy a jóistenbe ne gondoljak rá?!

A másik meg, mi van ha munka közben, előadás közben jön rám?! Akkor mi a fészkest fogok tudni kezdeni magammal?

Áh na mindegy. Majd lesz valahogy, gondolom természetesen a stressz nem tesz jót neki-nekem. Szóval inkább abba is hagyom és kerítek valami agyturkászt, hogy tegyen rendet a fejemben, mert nekem nem megy.

Múzeumok Éjszakája jún. 19.

Kedves Minden Múzeum és Művészetbarát!

Tolmácsolom Asztalos Tamás barátom meghívását, miszerint szeretettel várunk mindannyiótokat Aszódra a Múzeumok Éjszakájára. Lesz sok érdekes program, többek közt:

Meseolvasás gyerekeknek

Tari István költő-képzőművész és Budai András fafaragó-zenész közös tárlatmegnyitója

Ladócsy László festőművész monotípiázni tanít

Testamentum című parasztkomédia a Javítóintézet színjátszói előadásában

A marslakók második inváziója a Vécsey Kamarateátrum előadása

És még sok más, ami szép és jó :)

Helyszín:

Petfőfi Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóhely, valamint az Evangélikus Gyülekezeti terem

2170 Aszód, Szontágh lépcső 1-2

Gyertek, mert finom lesz a vacsora :D

Parton