Az, hogy újraírom,
gondolom és formázom ezt a blogot, köszönhető többek közt a dúlámnak, Emőkének,
aki arra biztatott, kezdjek el újra írni a gondolataim tisztázása végett. Hogy
ki a dúla és mi szerepe van most az én életemben, majd később.
Megnyitottam ezt a
blogot és látom magam benne, de már nem én vagyok. Bár nem régóta nem én.
Ilyenkor szokott az emberek nagy többsége új blogot nyitni, más profillal,
letiltva a régit. Nekem ez eszembe se jutna. Hiszem, hogy az életem puzzle
darabkáiból áll a mostani énem, és nem szeretném sem letagadni, sem pedig
elfelejteni.
Ennek tükrében szépen
lassan, amikor megérik rá az elképzelés, a blogban is meg fognak látszódni a
változások. Ma neki is álltam, hogy akkor én majd megcsinálom. Aztán rá kellett
jönnöm, hogy egy változás nem olyan /még ebben sem/, hogy majd én megcsinálom.
Majd jönni fognak a lépések. Nem akarok már felugrani a hullám tetejére, inkább
engedem, hogy átmenjen rajtam. Talán akkor alaposabban kitisztul az a kép.
Életem nem kis
fordulatot kezd venni, aminek most kezdek igazán, szívből örülni és megélni
azt. A változás sosem könnyű, legfeljebb felszabadító. Valamikor az sem.
Mindenesetre az egészen biztos, hogy minden fejlődést megelőz egy szétesés. A szétesés
pedig nehéz. Amikor nem tudom eldönteni, hogy tetszik e nekem a piros, vagy
nem, vagy szeretem e vagy nem és különben is én boldog vagyok vagy nem, szép e
vagy csúnya, vékony vagy kövér, izmos vagy suta…. és még sorolhatnám. Az utóbbi
években megtanultam ezeknek a hullámoknak örülni. Bármennyire is paradoxul
hangzik. Mindig eljön az a megkönnyebbült mosoly, mikor megérzem a vívódásom,
hogy igen! Végre! Eljött. Ez jóóó.
A mostani hullám
egészen másmilyen, mint az eddigiek. Semmihez sem fogható. Amikor egy új kicsi
lélek érkezik, akkor hirtelen rengeteg dolog történik. Ezt a rengeteg dolgot,
gondolatot igyekszem ebben a régiúj blogban összefoglalni, amennyire
emlékezetemből telik, az elejétől kezdve. Néha kicsit szomorkás, néha vágyódós,
szigorú, sarkos és kompromisszumos, de mindig úgy, ahogy az valós. Nem vagyok
az a nagyon rózsaszín és lila ködös kismama, aki csak a gyönyörűségről tud
beszélni. Legközelebb egy indexen megtalálható cikkből és saját ezzel
kapcsolatos tapasztalataimból inspirálódva a Test, mint közkincs-ről fogok
gondolatokat írni.
