Ma, október 27.

Szóval ma azt hiszem kicsit hiperaktivizálódott agresszivitási faktorral vagyok megáldva... vagy büntetve...

Nem tudom ez mennyire serkentő, illetve mennyire gátló. Inkább serkent, de nagyon fáraszt is egyben. Ne nyafogjon senki, menjen haza az aki beteg és ne rinyáljon az arcomba bacikat prüszkölve. Valamint mindenki tudja, hogy mit akar csinálni, merre menjen és ne előttem kóvályogjon az úton. És a tanár ne csak a pedagógusok hozzáállását kritizálja, hanem említse meg a nem egyszerűen kezelhető diáksereg pedagógushoz való hozzáállását is érdemes lenne szóba hozni... Itt most órákig tudnám ecsetelni a hiányos pedagógiai eszköztárakat és a diákok meglehetőst nagyra növekedett jogkörét, és az ombuccmannt is. De nem teszem, majd máskor.

Hogy mi váltja ki ezt az igen magas aktivitási szintet?

Hááát mondjuk a házvásárlás rögös útjain való bukdácsolás.

A szakdolgozat témájának nem túl kristályos mivolta.

A solo duo fesztiválon való részvételre a felkészületlenség.

A Pilates tanfolyam közelgő vizsgája.

A sátoraljaújhelyi kiselőadás.

Valamit tuti kihagytam... megyek és próbálom rendezni a sorokat és lecsillapítani a meglehetősen nagy hullámokat amik a fejemen akarnak tolongani.

Most így érzem... Lázár Ervin

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.
De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. „Dehogy eresztlek – gondolom –, dehogy!” Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megvakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé… És már kopog is, kopp… kopp.
Ma is elég bánatosan kelt fel a nap. „Rossz jel, hű, de rossz jel!” – gondoltam. Nézek a dombhát felé… Akár ne is mondjam: ott komorlott, gomolygott, nőtt, nődögélt. Jött. Kapkodtam a fejem, menekültem volna. De hova?
Az meg ott már lépni készült. Na, néztem riadtan, mindjárt a Ráday-kastély tetején lesz.
S ebben a pillanatban csöngettek. Nagyon vidáman szólt a csengő. Mert az én csengőm tud vidáman szólni, kétségbeesetten, egykedvűen. Aszerint, hogy éppen ki nyomja kint a gombot. Ugrottam, tártam az ajtót. Na, mondhatom! Még az állam is leesett. Egy macskaforma kis figura állt az ajtóban, fekete kalapban, piros ingben, farmernadrágban, a lábán ormótlan bakancs lotyogott-kotyogott. Már nyitottam a számat, hogy ilyesféléket mondjak: „Kicsoda ön, uram, és mit akar?” – de nem jutott rá idő, mert az ott kint rám kiáltott:
– Fussunk!
Eszembe jutott rögtön a Szomorúság. Hej, lehet, hogy már ott kipeg-kopog az ablakomon! Nosza, neki a lépcsőháznak! Ropogott a cipőnk talpa, mint a géppuska, a fordulókban meg csisz-csosz, csisszent-csosszant, aztán megint ripp-ropp, klipi-klapi… De a második fordulóban észbe kaptam. Megálltam.
– Hiába futunk. Úgyis elkap.
Megállt a nagy bakancsú, és szelíden rám nézett.
– Mikkamakka vagyok – mondta. – Hallottál már rólam?
– Még nem.
– Akkor most majd hallasz – hadarta. – Fussunk!
Most már nem aggályoskodtam. Futottam. Ha egyszer Mikkamakkának hívják, nem lehet akárki. Futottunk végig a falun, ahogy a lábunk bírta. A szembejövőknek kikerekedett a szeme láttunkra. Nicsak, itt fut egy medveforma férfi meg egy gyerekforma macska! Ettől elnevették magukat. A nevetés ránk is ránk ragadt, a réten már nevetve futottunk.
– Az ott a Négyszögletű Kerek Erdő – mutatott előre Mikkamakka, s tudtam, ha benn leszünk a fák közt, már meg vagyok mentve.
Bent az erdőben aztán kiszuszogtuk magunkat, s megfordultunk. Lássuk csak, hol az a Szomorúság! Ott volt mögöttünk. De már oszladozott, foszladozott, sápadozott, halványodott. Eloszlott lassacskán, mint a köd.
– Köszönöm! – mondtam Mikkamakkának.

Az Aszpartam titok

Az aszpartam egy nagyon veszélyes adalékanyag, ami a testbe kerülve rákkeltő anyagokra bomlik, és mindenkori horrornak lehet nevezni, amit odabent művel.

Egy gyógyszercég kutatója fedezte fel véletlenül egy fekély elleni szerrel való kísérletezés közben.

NutraSweet néven került piacra /a Monstano cég termékeként/, amely több százszor édesebb a cukornál, ámde fillérekbe kerül az előállítása. /vajon miért????/

Az USA-ban a FDA (Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal), rákkeltő és idegkárosító hatása miatt előbb nem engedélyezte, majd egy kis anyagi ráhatással a száraz élelmiszerekbe mégiscsak megjelenhetett az aszpartám.

1992-re a NutraSweet-nek már engedélye volt az üdítőitalokban és gyermekvitaminokban való felhasználásra, szerződést kötöttek a Coca-Cola és a Pepsi cégekkel, mint ezen cégek kizárólagos aszpartám-szállítója. Az FDA ekkor fogadta el a NutraSweet kérvényét az aszpartám nagy mennyiségű, szabad forgalomba hozataláról.

Eddig több, mint 90 mellékhatást tulajdonítanak a szernek.

Hogy hogyan is képes egyetlen vegyianyag ekkora kárt okozni a szervezetnek???

Így:

A vérbe kerülve lebomlik és így képes keresztülutazni az egész testen, és bármilyen szövetben lerakódni. A ciklamáttal vagy a szacharinnal szemben az aszpartámot a szervezet megemészti. A benne lévő metanol formaldehiddé, majd hangyasavvá alakul át. Mellékesen megjegyezve a formaldehid belélegzése nagymennyiségben halálos, kisebben csak simán rákkeltő, de azt intenzíven.

Az FDA-hoz néhány év alatt több, mint tízezer NutraSweet-tel kapcsolatos panaszbejelentés érkezett, amely az összesnek a 80%-át tette ki.

Új-Zélandon ma már tiltott adalékanyagnak számít!!!

Eddig az Egyesült Királyság és az Európai Unió is azt a javaslatot, hogy végezzek független kutatásokat az aszpartám biztonságos mivoltával kapcsolatban... /alig pár év még.../

Tanulság:

1. Vigyázz azokkal a termékekkel kapcsolatban, amikre ráírják, hogy fenil-alanin forrást tartalmaz!

2. Ne igyál diétás kólát, sőt semmi olyan üdítőt, amire rá van írva, hogy light!

Tipikus termékek, amik aszpartámot tartalmaznak:

- szénsavas, rostos üdítőitalok

- joghurt

- fagylalt

- reggeli készítmények

- pezsgőtabletta

- sportitalok

- GYEREKVITAMINOK!!!!

- lekvár

- szinte az összes rágógumi

- diabetikus termékek

- ÉDESÍTŐSZEREK

Nővérem üzenete a világnak mára...

"Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert, válaszd a rohadtnagy TV-t! Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD-lejátszókat és elemes konzervnyitókat!

Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást, válaszd a fix kamatozású jelzálogkölcsönt, válassz első otthont, válaszd meg a barátaidat!

Válassz szabadidőruhát és hozzáillő sporttáskát, válassz egy három szobás lakosztályt részletre egy ócska sorházban!

Válassz DIY-t, és kérdezd meg egy vasárnap reggel, hogy ki a fenevagy! Terülj el egy fotelban, és nézd a lélekölő, agypusztító TV-skvízjátékokat! Tömd tele a szádat ócska szemét ételekkel! Válaszd a végén a rothadást! Pisálj utoljára egy szánalmas otthonban, élj pusztán zavaró körülményként rohadék kölykeid számára, akiket azért nemzettél, hogy magadat helyettesítsd! Válaszd a jövőt, válaszd az életet! De miért akarnék ilyesmitcsinálni? Úgy döntöttem, hogy nem választom az életet."

Mark RentonTrainspotting

Antoine de Saint-Exupery: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és

forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és

tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú

vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz,

hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat,

észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!

Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel,

hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek,

visszaesések az élet magától adódóráadásai,

amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága

és szeretete az igazság kimondásához!

Az igazságot az ember nem magának mondja meg,

azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és

legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz,

hogy a kellő pillanatban ésa megfelelő helyen

- szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságotközvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!

Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!

Taníts meg a kis lépések művészetére!

A csalódásról

Az egyik legszörnyűbb érzésem, amikor csalódok. Nem sokat szoktam, mert elég hamar sikerült magam leszoktatni a naivitásról, valamint elég jó emberismereti ösztönöket örököltem, főképp édesanyám részéről. Messziről megérzem, ha valakinek nincsen jóemberszaga.

Így a csalódás csak aljasul tud támadni, eddig 'barátnak' tartott személy alakjában. Voltaképp most is barátnak tarom, csak már fenntartással, így meg már nem az igazi. És voltaképp most sem mondanám, hogy rosszemberszagú, csak... furcsa.

Az István a király elég meghatározó tényező a gyerekkoromból. Sokáig nem is értettem mit jelenthet: "Gyarló az ember..." Most már értem. Tanultam is belőle.

Tehát a tanulság a következő. Sose segíts másoknak, csak azért mert szereted és mert a barátodnak tartod. Hagyd, hogy egyedül boldoguljon. Mert ha segítesz neki, azzal ő kiszolgáltatottnak és kisebbnek és féltékenynek fogja magát érezni veled szemben. Holott te csak annyit várnál, hogy 'köszönöm!' És ezzel le is lenne rendezve a dolog. De neeeeeem.... Jönnek a kisebb nagyobb szurkapiszkák. És egyszercsak megunod. Én meguntam. És kilépek. Ő is így járt, meg én is.