A tervekkel ellentétben
nem a test-kép és változás, kismama teste közszemlén lesz a mostani téma.
Sajnos. de hát szokták mondani, hogy ember tervez…
Hát egyszerre ennyi, majd írok még, ha úgy érzem.
Másként alakultak a
dolgok. Így a magyar egészségügy sokkal inkább aktuális kérdéskörei kerülnek
előtérbe. Röviden, tömören, nem részletezve, Sárival együtt -még egyben-,
kórházban vagyok. Kisebb, mint kellene, nem is kevéssel és megpróbálják a
dolgot kezelni.
Eddigi tapasztalataim
alapján leginkább tippmix-re hasonlít a dolog, de remélhetőleg bejön. A
történések miértje viszont a kutyát nem érdekli. Ha már így alakult, én akkor
is tudni akarom, hogy mi miért történik és kell-e számítani esetleges újbóli
megjelenésére a későbbiekben. Annyit kiderítettek, hogy az én egyik artériám
nem megfelelően működik, de hogy lehet e ez a probléma forrása, azt nem tudják.
Azt meg még kevésbé, hogy vajh mitől is lehet ez.
A végére egészen biztosan
két lehetőségem van. Egyik, hogy idegroncs leszek és megint valamilyen másik
klinikán kötök ki idegösszeroppanással és tönkrement élettel. A másik, hogy
taoista leszek, békésen elfogadom azt, ami történik és nem megyek szembe a
folyó sodrásával. Majd, ha mindennek vége, megkapom magamtól életem első és
egyetlen tetoválását, egy Főnixet. Ez utóbbi lehetőség sokkal vonzóbb számomra,
így igyekszem ezt teljesíteni.
A folyó nem egy
egyszerű jelenség azért. Mindent függetlenítve a saját egészségügyi helyzetemtől
sem könnyű. Immár ez a 10. nap idebent és már most többet tanultam
elfogadásról, ítélkezésről, tűrésről, kommunikációról és megértésről, mint
eddigi életemben. És tudom, hogy messze még a vége. Ennyi idő alatt 11
különböző szobatársam volt különböző időtartamra. A leggányabb Gizitől kezdve
/akitől a szoba közös felbuzdulására és a beszélgetésemre az osztályvezető
főorvossal/ sikerült megszabadulni… és Ivettig bezárólag, akinek Marcija Kinga
lett J
és tündériek mindannyian, igen színes a paletta. Rájöttem, hogy a sokminden
közül, ami engem igazán idegesít, az az egymás hergelése a
JAJJDESZARNEKÜNKÉSITTMINDENCSAKEGYNAGYFOS.
Nekem kőkemény munkámba
kerül-került átfordítani a gondolataimat pozitív irányba. Elképzelhető, hogy
itt kell lenni egészen októberig, a szülésig. És akkor ez a jobbik végkimenetel
lesz. /Arról csak álmodozok, hogy minden tök szépen rendben lesz és nem egy
vágóhídon kell szülni…/ Erre ezt az igyekezetet és pozitivitást szívják a
rinyálással, akiknek jajj de rossz, itt kell lenni egy hetet. Szegények után a
szívem szakad meg. Borzasztó is, ha belegondolunk, hogy ahhoz, hogy a
gyermekének jobb legyen, vasat kell kapnia, vagy épp 4 liter vizet meg kell
inni naponta. Tényleg, biztos nagyon nehéz dolog lehet ezt tűrni. Azt hiszem
ezt még tanulnom kell. Nem a másik problémájának a lenézésével van gond, mert
ez az ő életükben, nagy gond. De, hogy annyi tapintat nincs bennük, hogy
esetleg ne egész álló nap és ne előttem beszéljék ezt, azon csodálkozom. Nem
lehet mindenkinek egyformán kifinomult a kommunikációja, értem én. De mégsem
tudom érteni.Hát egyszerre ennyi, majd írok még, ha úgy érzem.