Emlékeztető a szépre

Eljött egy olyan pillanat, amikor azt gondolom, erővel kell gondolni a szépre, különben elsüllyedek.

Történtek ám jó dolgok velem! De tényleg!

Lett egy férjem.

Jártam Madridban, ahol olyan dolognak voltam részese, ami a mostani körülmények közt rettentő ritka. Egy csodálatos előadást hoztunk létre, és minden este élt a színpadon.

Aztán vannak tanítványaim, akik hol ügyesek, hol nem, de szeretem őket.

Voltam Prágában, ami leginkább olyan volt, mintha haza mentem volna. Létrejött egy nagyon nyílt, egészen érdekes színház-tánc kombinációs egyvelegelőadás élő zenével. Szintén nagy álom volt.

Elvesztettem és megtaláltam magam. Illetve azt hittem.

Gyönyörű lett a lakásunk.

Voltaképp kvázi minden rendben van. Volna.

Ha nem kellene olyan kérdéseket feltenni, hogy mégis mi a fészkes fenéből fogok megélni? Miért van az, hogy csak dolgozom, dolgozom és sehol nem vagyok bejelentve? Ez komoly probléma lesz ám januártól. Miért van az, hogy itthon senkit nem érdekel, hogy 3 premier lezajlott Prágában, ami itthon nem volt bemutatva. Mert se pénz, se érdeklődés. Pályáznék én... de hova?! Ha a NagyX és NagyY sem kap pénzt, akkor éééén???? Pályáznék én... de még a megnyert pályázati pénzek sincsenek kifizetve. Egyszer majd évek múltán biztos jól fog jönni az a pénz, amit nyár végén kellett volna megkapnom.

Szóval akkor most örüljek? Vagy akkor most ne?

Szerintetek????

MigRém

Tényleg van, amikor a dolgok furcsán alakulnak. Amikor már dolog nem lenne, csak örülni, dolgozni és lenni, akkor történik valami,hogy ne így lehessen, ne történhessenek meg. Alapvetően én hiszek abban a véletlenek márpedig nincsenek dologban. Tehát gondolkodom azon, hogy akkor mégis mi a fészkes fenét rontok el, hogy beteg vagyok? Amikor pedig soha nem szoktam beteg lenni. Sok volt? Ugyan! Mi lett volna sok? Ennyit bírni kell... De mégis. Akkor miért hörghurut? Miért migrén? Főleg miért migrén? Komolyan a neurológiai klinikán kell kikötni? Vagy csak simán gondolkozzak el azon, hogy mi az, amit nagyon elbaszarintok?

Pedig BOLDOG vagyok ám! Azért is nem írtam ide olyan sokáig, mert alapvetően minden rendben van. Megvan a szép, új lakás, ami mondjuk immáron be van rendezve, mésig egy kicsit szállodának tűnik, nem otthonnak. Bár a konyha már egészen otthon.

Aztán van munkám, amit szeretek csinálni. És még utazok is vele...

Meg természetesen nem utolsó sorban van egy Bandi lovag, aki fantasztikus kalandokon keresztül menve rátalált magára, meg persze rám is, és most jó. Meg amúgy mintegy mellesleg össze is házasodunk.

Erre min aggodalmaskodok? Hogy csak nehogy a szép napunkon is migrénem legyen! Na persze tudom, hogy nem jó erre gondolni, de hát hogy a jóistenbe ne gondoljak rá?!

A másik meg, mi van ha munka közben, előadás közben jön rám?! Akkor mi a fészkest fogok tudni kezdeni magammal?

Áh na mindegy. Majd lesz valahogy, gondolom természetesen a stressz nem tesz jót neki-nekem. Szóval inkább abba is hagyom és kerítek valami agyturkászt, hogy tegyen rendet a fejemben, mert nekem nem megy.

Kultúra ma

A sok sok jó hír, jó dolog mellet, ami körülöttem történik kultúra terén, sajnos meg kell, hogy állapítsam ennek a cikknek nagyon igaza van. Talán, ha nem is szeretném ilyen drámaian előadni a dolgot, akkor is az alapokban ott az igazság.

Mindenesetre amikor néztem az Európa Kulturális Fővárosának Pécsnek a megnyitóját, azt hittem, hogy sírva fakadok. Amennyire színvonaltalanra sikerült az egész este, azt nem lehet minősíteni. Persze volt kivétel, mert a reneszánsz kor bemutatása nem volt rossz, de különösen nem is volt kiemelkedő. Alapból is félve kezdtem nézni, mert nem kis szkepticizmusra adott okot az előkészületek ismerete. Többek közt senki nem volt benne biztos, hogy a tér kövezete kibírja a megnyitó súlyát. Hát nem szomorkodnék többet rajta, de az biztos, hogy egy nagyon tisztán mutató tükör volt.

A kulturális helyzettel az én privát szemszögemből majd akkor fogok tudni mit mondani, ha a pályázatok és az előadások és az alkotó folyamatok lezajlottak. Addig nincs mi felett ítélkeznem.

Reménykedni meg szabad.

Tanulságos :)

Tisztelt MÁV Dolgozó!

Társaságunk megvizsgálta az Ön által benyújtott igényeket, és ezúton szeretnénk tájékoztatni arról, hogy követeléseit jogosnak találtuk.

Ezek alapján Ön a következő juttatásban és béremelésben részesül:

- Egyszeri 250.000 Ft rendkívüli juttatás a MÁV Cargo Zrt. eladásával kapcsolatosan,

- 15% béremelés 2008. január 1-éig visszamenőleg.

Egyúttal szeretnénk arról is tájékoztatni, hogy társaságunknál az Állami Számvevőszék mai árfolyamon számolva 1993 és 2006 között 2000 milliárd forint tőkeveszteséget állapított meg. Mivel Ön társaságunk régi és megbecsült dolgozója, így ebben az időszakban már nálunk dolgozott. Ezért szeretnénk, ha ebből a veszteségből is olyan mértékben részesülhetne, mint a MÁV Cargo Zrt. eladásából. Az Ön által felállított arányossági mutatók figyelembe vételével szeretnénk tájékoztatni, hogy önnek ebből adódóan a következő fizetési kötelezettsége keletkezett:

- Egyszeri 5.000.000 Ft befizetési kötelezettség a MÁV csoport felhalmozott tőkevesztesége után.

Új egyenlege ennek megfelelően 4.750.000 Ft tartozást mutat, amit kérünk a mellékelt készpénzátutalási megbízás segítségével 2009. január 1-ig kiegyenlíteni. Társaságunk a várható igényeknek megfelelően részletfizetési konstrukciót dolgozott ki Ön számára, melynek során a fizetéséből havi 50.000 Ft-ot levonva, a tartozás kamatmentesen törleszthető a következő 100 hónapban.

Kérjük, hogy amennyiben ezzel élni kíván, azt postafordultával jelezze.

Annyira, de annyira...

Ma annyira nap van. Ma minden sárgásszürke. Az ég is és a kedvem is. Nem szeretem ezt az időjárást, pedig semmit nem szoktam ráfogni, most mégis meg kell tennem. A közelmúlt második olyan napja, amikor sárgásszürke színe van a felhőknek és rettenetesen hamar besötétült tőle minden és ami sokkal borzasztóbb, egy percre sem volt világos.

A lényeg az, hogy ezzel a színnel sikerült a magyar emberek lelkivilágát megfesteni. Ha akartam se tudtam volna ennél találóbbat kikeverni. Annyira jellemző a sötétség és a brutális nyomottság.

Legjellemzőbb dolgunkkal találkoztam ma is. Értelmiségi emberek, diplomával, jó állással és panaszkodnak. Ez a helyzet ilyen szar és olyan szar, így nem jó és ilyenolyan igazságtalan.... stb... Majd meghalljuk, hogy megint sztrájkol a MÁV, Ferihegy nem hagyja abba, a pedagógusok egészen biztosan januárban sztrájkolnak és így tovább. Erre pedig az a reakció, hogy a kurva anyját az összesnek, nincsen-e elég bajunk így is, minek a cirkusz?!

Végülis... minek?!

Talán, mert vannak, akik nem csak panaszkodnak, hanem azokkal a módszerekkel amik megadattak, igyekszenek javítani a mindennapjaikon. Nem gondolom én sem, hogy minden tiltakozás jogos. A MÁV-ról határozott véleménnyel vagyok, különösképp az egymás utáni 110 perces, majd 3 órás késésem miatt. Ellenben nagyvonalakban egyetértek.

Ha pedig valaki azt mondja, hogy neki rossz és igazságtalan dolgok történnek vele, mert mondjuk nem fizetik ki a túlóráit, vagy nem mehet esti műszakba, mert sokba kerül a cégnek, akkor vagy csináljon is valamit, vagy egyszerűen ne szidja azokat akik tesznek is a jobb körülményekért, vagy ne panaszkodjon.

Én voltam tüntetni a közszférával, ott álltam a tanárokkal, mikor átadták a petíciót, sztrájkolni nem fogok, mert nem tanítok aznap ;). De igyekszem megtenni, amit tudok.

Ha pedig nem lehet tenni semmit és csak sárgásszürke arcokba és helyzetekbe fogok ütközni, akkor el fogok menni. Mert nem akarom, hogy erről szóljon az életem. Az életemnek legyen tartalma, amin dolgozni és finomítani lehet. Nem az evésre-ivásra-pisilésre akarok figyelni, hanem arra, hogy mit és hogyan olvasok, alkotok.

Szóval el akarok és el is fogok menni, oda, ahol ezt megtehetem.

:(

Hol késel Mikkamakka??!!

in memoriam

Súlyos betegség után, 42 éves korában elhunyt ifj. Nagy Zoltán balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa.

Ifj. Nagy Zoltán 1986-ban végzett balettművészként a Magyar Táncművészeti Főiskolán. 1985-től a Magyar Állami Operaház tagja, 1986-ban a Perui Nemzetközi Balettverseny első helyezettje. 1987-től a Magyar Nemzeti Balett magántáncosa, 1995-től vezető szólistája. 2006-tól a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora volt.

A Magyar Nemzeti Balett közleménye szerint ifj. Nagy Zoltán kivételes átéléssel és magas technikai színvonalon táncolta el a romantikus, klasszikus és modern balettirodalom legjelentősebb férfi főszerepeit; alakításait egyéni ábrázolásmód és bensőséges érzelemgazdagság jellemezte.

Ifj. Nagy Zoltán 1990-ben kapott Liszt Ferenc díjat, 1996-ban megkapta a Kiváló Művész címet, 2000-ben pedig Kossuth-díjas lett.

Popova Aleszja / ifj. Nagy Zoltán

ifj. Nagy Zoltán; Hattyúk tava

ifj. Nagy Zoltán; Spartacus