2008-03-31

hehehe

Kormanyvalsag van... eljeneljen!!! Mar megint... eljeneljen...!

2008-03-28

Fejlemények 2.

Mai napon is sikerült újabb dolgokat felfedeznie a kedves T cégnek. Most épp azt, hogy a T-com-os tartozásom nem is egy darab, hanem mindjárt három. Igaziból erre most épp már no comment. Ami a magyar postát illeti, őnekik is, mivel az ajánlott levél érkezéséről szóló cetliket én sosem kaptam meg, holott számos érkezett belőle. De a postai rémtörténet majd egyszer talán külön bejegyzést kap.
Ami még újdonság volt, hogy a T szakított velem, nem pedig én vele. Ez azért érdekes, mert a kezemben van a lemondó nyilatkozatom. Amivel, hozzá kell tennem, semmire sem megyek, mert ez csak az én nyilatkozatom, a cég nem jelzett, hogy a szakítás megtörtént volna.
Rá kell jöjjek, én vagyok a hibás. Szerintem ilyen naiv ügy féllel még sosem volt dolga egy multinak sem, mint amilyen én voltam az incidens előtt. Jó kis tanulópénz, nem? Most pedig nem tudom eldönteni, hogy elővigyázatos vagyok, gondos vagy csak simán Marvinra ütök és paranoid lettem. Mindent háromszor kérdezek meg, mindent elteszek, vagy legalábbis Párom kezébe adok, aki ebben nagggyon profi. Az a szomorú, hogy nekem alapból védekező állásponton kell lennem, és mindent megnéznem, nincs-e benne átverés, tényleg az van-e leírva, mint amit mondtak, stb... nem hiszem, hogy be kell mutatnom.
Hát most a saját káromon jó nagy leckét megtanultam, olyat, amiről jobb helyeken nem is hallanak és nem is kellene, hogy halljanak az emberek.

2008-03-27

Pillanatképek/magyarrealiti

Egyenes úton Európába, dinamikus fejlődés, szervezettség... minden ami a MÁV-ot jellemzi.
Mint már korábban ígártem, egy kis ízelítő.
Itt szállok fel a vonatra minden egyes alkalommal mikor megyek dolgozni:

Budapest-Zugló:

Itt kell jegyet vennem.




Ezen az ajtón pedig bemennem.

Fejlemények 1.

Felhívtam Németh Attilát, aki a T-online-tól keresett meg közvetlenül a cikk megjelenése után, azt mondta, szerinte lehetetlen úgy szerződést bontani, hogy legyen tartozás. Azt ígérte mindennek utánanéz. Én pedig leszögeztem, hogy természetesen kifizetem amivel tartozom, csak mondják meg, hogy tartozom-e egyáltalán és ha igen, akkor kinek.

Kollegája hívott vissza délután, aki mondta, hogy sajnálatosan van 2006. juniusi tartozás 6500 Ft. A behajtók csekkjein 5346 Ft van írva, kérdem én, akkor hogy lehetséges? Hát úgy, hogy már eltelt a hónapból valamennyi a szerződésbontáskor és azt a valamennyit is ki kell fizetni. Ezt eddig senki nem mondta, nem jelezte és a behajtók csekkjein sincs rajta. Akkor miről beszélünk?

A hogyan lehet felbontani egy szerződést tartozással együtt? című kérdésre azt a választ kaptam, hogy ha mindenkivel szerződésben maradnának míg ki nem fizetik a tartozásukat, akkor az annyi plussz költség lenne, hogy az már nem érné meg nekik. Itt felhívtam a figyelmét arra, hogy akkor illene tájékoztatni a jónépet is erről.

A következő áldásos megjegyzése a 9449 Ft-os befizetett csekkről szólt, amit ő természetesen nem lát a rendszerben. Majd óvatosan előhozakodik azzal az eddig nem létező dologgal, hogy ugyanerre a hónapra T-Com-os tartozásom is van, ami szintén két behajtócégnél van. Mi van, ha ezt oda fizettem be? Tehát immár nem kettő, hanem négy behajtó cégről beszélünk és egy fantom 9449-es csekkről.

Miután összeszedtem magam megkérdeztem, mégis hogyan és miért és mi a fenéért ne mtudok én erről stb. Válasz: ne aggódjak, szintén ilyen kis összegről van szó 5-6 ezer Ft-ról. Ekkor felvilágosítottam, hogy míg a multiknak 5-6 ezer csekélyke összeg az összköltségvetésükhöz képest, addig nekem, mint egyetemistának, ez a heti költségvetésemet jelenti. Vagyis számít. Szegénykém kicsit zavarba jött és elkezdte nekem megmagyarázni, hogy de igen, a multinak is számít különben nem hajtanák be és stb...

Tehát így állunk most, nem tudom eldönteni, hogy kiugorjak a kilencedikről, gyorsítsam az új zélandi folyamatokat, szarjam le és várjam meg míg kijönnek elvinni a tankönyveimet /mint összvagyonomat/ vagy folytassam és küzdjek és verjem ki belőlük az igazamat...

2008-03-25

T-online, gratulálok!

Újabb gyöngyszem a magyar realiti sóban:

Kalandom 2006. január 25-én kezdődött a fent említett céggel. Már akkor vonakodva mentem bele /rózsaszíííín.../, de sajnos nem kínálkozott ennél jobb lehetőség. Előfizetési szerződést kötöttem velük, nagyon kedvesen, mosolygósan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mondták, hogy legkésőbb 3 nap múlva sms-ben értesítenek a belépési kódomról. Mondom nagyszerű, viszlát. Eltelik az első, majd a második és a sokadik három nap, kód sehol. Megjön az első havi számla, ekkor már kissé bepöccentem, hogy még nincs is netem, akkor mit fizessek ki??? Nagy nehezen lerendeződött, nem fizettem és kaptam végre netet. Ezek után, mikor késtem a befizetéssel 5 napot, ami egyébiránt azért történt, mert mindig hó végén küldték a csekket és legtöbbször nem volt rá pénzem, akkor rögtön kikapcsolták és másfél hétig rendszeresen nem volt netem. Ezt természetesen úgy kellett kifizetnem, mintha lett volna.

Így leküzdöttük az egy évet, lemondtam az előfizetést az első adandó alkalommal, 2007 február 1-jével, jól megmondtam nekik, hogy mennyire nem voltam elégedett /ezeket inkább el sem mesélem, rendszerhiba, modemcsere, területi problémák... persze minden idő kifizetve/. Itt megjegyzem, hogy tartozást nem mutatott a rendszer, ha mutatott volna, akkor nem engedték volna lemondani az eddigi szerződésemet. Direkt rákérdeztem.

Így, hogy ilyen könnyedén búcsút mondtunk egymásnak, nem sokkal rá megérkezett az első felszólítás, hogy tartozásom van. Ezen azért elgondolkodtam. Az 5 napos késésem után minden hónapban lekapcsoltak a netről, búcsúzáskor megkérdeztem. Akkor hogy lehet tartozásom?! Bementem, megkérdeztem, mondtak egy 2006 nyári tartozást. Ezalatt az idő alatt kétszer költöztem sajnos, igazamat így nem tudtam bizonyítani. Be lett fizetve egy 9449 Ft-os csekk Dr. Fodornak. Gondoltam letudva.

Majd megérkezett egy másik behajtó cégtől is a követelés, a Bross Holding Zrt-től. Bementem a T-pont-ba, hogyan is lehetséges ez, erre ők természetesen nem kompetensek, a T-online-nak nincs külön irodája ahova bemehetnék, felelőssel nem tudok beszélni. Kezembe nyomtak egy telefont, amin nem tudtak kapcsolatot létesíteni a "központtal" rendszerhiba miatt 40 percig. Mikor végül sikerült kapcsolniuk, akkor természetesen nem tudnak tenni semmit, olyan kizárva, hogy ők két cégnek is kiadják a papírt, ahhoz nagyon komoly rendszerhiba kell. Ekkor felhívtam a figyelmét arra az igazán lényegtelen tényre, hogy eddig a T-pontból 40 percen keresztül nem tudtuk őket felhívni rendszerhiba miatt. Ezalatt az ügyintézés alatt sajnos nem jutottunk előrébb, nem volt kellő bizonyíték a birtokomban, csak jöttek a telefonok a behajtótól, nagyon kedves stílusban megfenyegettek többször is, hogy hú lesz meg , ha nem fizetek.

Következő. Kaptam egy ajánlott levelet a Sigma Faktoring Zrt-től, hogy ennyi meg annyi tartozásom van a T-online felé, legyek szíves rendezni.

Ezt követően mentem be ismét a T-pontba, mert máshova, ugye jól ki van ez találva, nem mehettem. Kezemben a felszólítás a Bross Holding-tól, másikban a Sigma Zrt-től, harmadikban a már befizetett csekk Dr. Fodornak. Nálam a szerződés és a lemondó nyilatkozat, amit ugye meg sem kaphattam volna, ha egyáltalán van tartozásom. És akkor nekiálltam megmagyarázni az ügyintézőnek, hogy mi is ez a hercehurca, kezemben az egyértelmű bizonyítékkal.
A 9449Ft-os számla nem lehet tudni kinek ment, mert a büntetést a Sigma Zrt-nek kell befizetni, ahol mit ad Isten pont Fodor az ügyintéző. Tehát nem tudják azt a csekket mire vélni. Ekkor a T-pontos ürge magyarázza nekem, hogy ők mennyire nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni, intézzem az ügyvédekkel. Az ügyvédek meg, hogy intézzem a T-online-nal, akikről tudjuk, hogy voltaképp nem is léteznek. Még mindig csak azt szajkózza nekem, hogy lehetetlen, hogy 2 helyre kiküldjék a tartozást. Hiába lobogtattam a befizetendő csekkeket az orra előtt. Szerinte biztos nem akarják, hogy két helyre is fizessek, biztos úgy van, hogy az egyik eladta a másiknak és csak egy helyre kell. Jó. És akkor melyikre. Azt nem tudja, beszéljem meg velük, ő /T cég/ nem felelős ezért.


Akkor ki a felelős? Hogyan lehet az, hogy büntetlenül űzik a kishalakat addig, amíg minden helyre be nem fizeti az x összegeket csak azért, hogy végre hagyják már békén? MIÉRT???

2008-03-18

Katasztrófaturizmus=MÁV

Egyre gyakoribbá váló elkeseredéseim kis országunk okán mostanra ösztönöztek annyira, hogy legalább egy kis szeletét kiragadva billentyűzetet fogjak. Az ok nem más, mint a MÁV. Gondolom sokaknak nem kell bemutatni, illusztrálni pedig végképp nem, bár ezt a hiányosságot pótolni fogom ígérem.
Munkám során egyre többet veszem a már említett szerv szolgáltatásait igénybe. Heti minimum egy alkalommal utazom le Szolnokra. Az országunk egyik kiemelkedően fontos vonala és minden bizonnyal az egyik legkihasználtabb is. Mindezek ellenére meg vagyok róla győződve, hogy Mucsaröcsögére is igényesebb vonatokat indítanak, mint Szolnokra. Természetesen a fergeteges IC-ket nem veszem számításba, bár azt itt is kiemelhetem, hogy az 50 km/h elég gyakran észlelhető...
Nem húzom tovább az időt belefogok gyorsan két igen tanulságos kaland elmesélésébe.
Kaland 1:
Úgy határoztam Szolnokról hazafelé jövet, hogy nem jövök vissza egész Pestig, csak Monorierdőig. Párom meg is nézte a menetrendet, óra 14-kor indul a személyvonat. Nekem gyanús, mert az a Keletibe megy, de biztos ami tuti megnéztem 3-szor a kiírást. Gondoltam meghallgatom a hangosbemondót is, hátha ad vmi plussz információt... de nem. Nem mondták be. Akkor megkérdeztem az információban a hölgyet, hogy megáll-e ez a vonat Monorierdőn. Igen. Nagyszerű, visszakérdezek, biztos ami tuti, igen. Akkor már nyugodt szívvel felszálltam az egyébként rettenetes, zajos és büdös szerelvényre, majd elindultunk. Ezek után jön a kalauz, illedelmesen köszön, lekezeli a jegyemet természetesen már indulás után. Jól van. Majd 10 perccel később megkérdezem mégis mikor érünk oda. Erre áll, vörösödik a feje, ordít, hogy miért nem néztem meg a kiírást ez a vonat nem arra megy. No jól van, nagy levegő... Irány személy vonattal a Keleti este 7-től fél 10-ig, üvöltő gyerekek elől másik kocsiba... füvező kisebbségiek elől egy újabb kocsiba, míg végül meg nem álltam egy részeg csoport mellett. Este fél 11-re értem haza. No comment.
Kaland 2:
Kivételesen Aszódról indultam közvetlen csatlakozásra számítván Pesten. Az első sokk a jegykiadónál ért. Egy igen primitív, majdhogynem egysejtű létforma felvette a rendelést, majd kiadta a jegyet, azzal a kéréssel pedig, hogy Zuglótól kérek egy retúr diákot Szolnokra már nem tudott mit kezdeni, így jobbnak láttam hanyagolni a dolgot. Befut a vonat, fel is szállok, csak épp elfelejt elindulni. 10 perc... 20 perc... elment a csatlakozásom, lekéstem a színházi beállást, a gyerekeim egyedül melegítenek be és kezdtem kib. ideges lenni. Megkérdem mi van, hát vágányzár, csak egy vágányon közlekednek a szerelvények, indulás? azt nem lehet tudni. Remek. Végül röpke 1 órás késéssel berobogunk a Keletibe. Át Zuglóba, ott bemondják, hogy egy személyvonat késik. Én idegösszeroppanok. Megyek megkérdem, hogy vajh a Záhonyi gyors is késik-e. De mit is képzelek én, hát ő azt honnan tudná,minek akarom én ezt tudni, mi köze a személynek a gyorshoz és egyáltalán húzzak a búsba. Itt hisztirohamom lett, csak amolyan csendes. Befutott a vonat, csak Cegléden állunk 15 percet, így 1,5 órás késéssel meg is érkeztem.
Konklúzió:
Ismételten elhatároztam, hogy nem állok meg Új Zélandig.
Sajnos megint csak azt tudom mondani, hogy NO COMMENT! DISZ IZ HUNGARI.

2008-03-17

Hagyományok

Hagyomány: hagyomány alatt általában az elődök örökségéből azokat a cselekvéseket, dolgokat értjük, amelyeket nemzedékről nemzedékre változatlan formában tesznek és készítenek az adott közösség tagjai szociokulturális öröklés (beleszületik az egyén az adott társadalomba és tovább viszi ősei hagyományait) alapján. A hagyományok az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét tükrözik.
A hagyományok tehát szükségesek és ahol történelem van, ott meg is találhatók. Sokszor az alig pár éves múlttal rendelkező szervezeti egységekben is fellelhetők. Hümmm. A Magyar Táncművészeti Főiskola több, mint 40 éves működési ideje alatt egy darab hagyománynak sem sikerült megvetnie a lábát. Illetve dehogynem, bocsánat, mert hagyomány tönkretett lelkeket kiadni az iskolából, illetve összeomlott önképeket létrehozni anorexiával vegyítve.
Most ezt mind félretéve, az iskolának nincsenek hagyományai. Míg más egyetemeken teljesen természetes, hogy van gólyatábor, gólyabál, felező buli spontán buli és ballagás meg diplomaosztó, addig nálunk szenzációszámba ment az első tavaly nyári gólyatábor, a tavalyi gólyabál, az idei farsang a KarnevART és az iskolaújság kiadása is. Ezen lehet sírni és nevetni, valahol naggggyon szánalmas, valahol pedig igen reménykeltő. Lesz még itt is élet :)!
Mindezek orvoslására megszerveztük a Hagyománytervező csoportot. Tegnap volt az első nagygyűlésünk, melyben nagyon sok okos dolgot sikerült leszögeznünk, létrehoznunk, kiosztottuk a feladatokat. Aztán vannak olyan akadályok sajnos, amik jelenleg leküzdhetetlennek látszanak, mint pl.: a diplomaosztó. Lehetetlennek tűnik öt szak negyven emberét összeszedni szeptemberre úgy, hogy július végén mondják meg, hogy jönnek vagy nem jönnek, rendszerünket ismerve természetesen szeptemberben is várható 1-2 vállalkozó szellemű diák, aki kitalálja, hogy hát mégiscsak megvan az a nyelv vizsga. Az igazi bökkenő abban rejlik, hogy mindenki vidéki és senki sem jár fel Pestre, tehát nem, hogy együtt nincsenek sohasem, de még csak egyesével sem lehet őket elkapni. Így marad az a pár nappalis, akinek ünnepséget lehet rendezni??? Szóval ez még azt hiszem kialakításra vár... Bárkinek ötlete van, kérem írja meg!
Megint csak hajrá hajrá, hagyományok kellenek, a hagyományok összehoznak-kovácsolnak és élményt adnak.

2008-03-04

Diákpolitika, avagy, mint az oviban csak nagyban

A minap kaptam egy köre-mailt a HÖOK-tól, miben felszólítanak, hogy legyek szíves és határolódjak el élesen Fehér Gergely juttatásokkal foglalkozó elnökségi tagtól, mint személytől és minden velejárójától, így például a nyilatkozataitól és kijelentéseitől, és egyáltalán vessek rá követ, aztán ne ismerjem fel, mint Lukácsot a Sziget polgárai. Mindezt egy szociális támogatási rendszerre tett nem túl pozitív megjegyzése miatt egy HVG cikkben.
A megbocsáthatatlan bűn az volt, hogy: "az egyik legnagyobb egyetem ösztöndíjrendszerét kritizálja, teszi mindezt akkor, amikor a felsőoktatási jelentkezések még nem zárultak le (március 17. éjfél)" ; "a magán véleményét, mint a HÖOK álláspontját adja elő".
Hát ezen és még ennél cifrább szidalmak miatt természetesen vettem a fáradságot és elolvastam a cikket én is. Azok kedvéért, akik nem akarják az említettet végigböngészni, kiemelem a legfontosabb mondanivalókat.:
"Az Eötvös Loránd Tudományegyetem például egy 219 oldalas dokumentumban rögzítette a hallgatói követelményrendszert, ami karonként eltérő, és olykor értelmezhetetlen módon írja elő például, hogy ki kaphat ösztöndíjat. "Nyilván nehéz összehasonlítani a bölcsészek és a jogászok teljesítményét, de az elveknek legalább azonosaknak kellene lenniük" - mondta Fehér. Hozzátette, egységes rendszerben, azonos dokumentumok alapján kellene dönteni a szociális kérelmekről is. Ehhez képest az egyetemek mondják meg, miről kérnek hiteles másolatot, és miről fogadnak el fénymásolatot vagy szülői nyilatkozatot is. Debrecenben és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) viszont már egységes rendszer szerint osztják az ösztöndíjakat. A BME-n például nem az adott évfolyam, hanem a tanulócsoport tanulmányi átlaga alapján, tehát az a kérdés, hogy a hallgató az adott csoporthoz képest hogyan teljesít, mindegy, milyen szakon tanul."
Ezzel a pár szóval, modattal az volt a baj, hogy, mint már fönt kiemeltem, az ELTE-t kritizálja. De ha valaki veszi a fáradtságot és kicsit is alaposabban elolvassa és értelmezi, egyértelműen látszik, hogy nem csak egy darab egyetemről van itt szó. Inkább az a fontos, hogy melyikről nincs. A jól működő helyeken hogyan is néz ki és, ha valami jó, akkor azt hiúságot félretéve jó lenne ha átvenné más egyetem is.
Nem gondolom azt, hogy ez a kijelentés bárkit el tudna tántorítani az ELTE-re való felvételitől, nem beszélve arról, hogy vajon a 18 évesek hány százaléka olvassa el, valamint az ő szüleik közül sem hiszem, hogy jelentős mennyiség lenne az olvasótábor.
Ez csak egy ok a meghurcoltatására, amivel most ki lehet őt csinálni, el lehet távolítani a helyéről.
Még egy idézet a levélből: "Kérem a HÖOK elnökségét és választmányát, hogy próbálja menteni a helyzetet és határolódjon el Fehér Gergely véleményétől és magától Fehér Gergelytől is. Elsőként én magam tenném meg ezt: A PTE-EHÖK és a PRSZ semmilyen közösséget nem vállal Fehér Gergely (VOLT pécsi hallgató) a szervezet bármely tagját támadó nyilatkozataival és megvonja a (az eddig sem túl nagy) bizalmát személyétől, azaz ezúton lemondásra szólítja fel."
És még hozzátenném, hogy a cikkben a saját, és nem a HÖOK véleményét mondta el. Így hát ennyit a szólásszabadságról! Másrészt ennyit a HÖOK-ról is, ugyanazt csinálják, mint a HonAtyáink a Parlamentben és, mint a gyerekek az oviban.

2008-03-03

KarnevART

Február 29-én megtörtént iskoláink /az öt művészeti egyetem/ történelme során az első komoly együttműködés. Nevezetesen egy KarnevART névre hallgató farsangi bál formájában. Minthogy minden kezdet nehéz, így természetesen sem a szervezés nem volt zökkenő mentes, sem pedig a 6 órai kezdés, amiből végül nézőhiányra és a technikai felkészültségünkre való tekintettel 7 óra lett. De sebaj, belevágtunk, habár a képet nézve igen nagy bátorság kellett hozzá :)!

Bátorságunk volt, így végül minden gondot és bajt elfeledve a rektorok rövid és velős beszéde után belekezdtünk a műsorba, az akkor már nem is olyan csekély nézőlétszámmal.


Az első szereplőnk, klasszikus balett nagyon klasszikusan előadva...


Néptáncos fiaink...


Flamenco-s lányaink

Ez lett volna hát a mi részünkről az első kör. A táncbemutatót a MOME hallgatók munkájának bemutatása követte, sajnos nem túl nagy sikerrel. Ők az alkotásaikról készült képeket diavetítés szerűen fűzték össze és az előző képen is látható vászonra vetítették egy órán keresztül. Nem baj, ezt is megtapasztaltuk, megtanultuk, hogy így nem működik. Mindeközben természetesen a kinti részen koncert volt, alighanem a Barcsay Jenő emlékzenekar játszott, de ebben sajnos nem vagyok bizonyos, mert nekem folyton rohangálnom kellett, és nem tudtam követni a zenekarokat. A fellépők közt volt Oláh Dezső, ők is a jazz műfajban jeleskednek tudomásom szerint. Ha nem így van, nyugodtan javítsatok ki! A főzenekarunk a Neo volt, akik meglepően jó, ámbár rettentő hangos zenét játszottak.

Apropó, itt mindenképp kell egy kis kitérőt tennem, mert ez volt a legfőbb kiváltó oka idő előtti távozásomnak is. A hangerő. Ez az egy dolog, a többit nem számítva ;), az, amit nem tudok megérteni, miért tekintik a szórakozó helyek /mozik, tánchelyek, mindenek/ nélkülözhetetlen feltételüknek-kelléküknek. Sajnos mostanában moziba is úgy megyek el, hogy számítok arra, hogy a film felét minimum befogott füllel kell végignéznem. Hogy mégis akkor mi a fenének megyek oda? Jogos... Vonz a látvány, vonz maga a közösségi élmény. Sajnos mostanság lassan lassan az elviselhetetlen kategóriába fog tartozni számomra. Lehetséges, hogy az én hallásommal van a baj... De akkor sem értem, hogy lehet az élvezetes, ha fizikai fájdalommal küzdünk fül és torok tájt is a sok kiabálástól.

No de visszatérve fergeteges bálunkra, meg kell említenem, hogy amíg az előbb említett képvetítés alatt azt számoltunk mekkora is lesz a csőd, mind anyagilag, mind lelkileg ha ez így folytatódik, egyre csak értek a kellemesebbnél kellemesebb megelpetések. Elsőként a Színház és Filmművészeti Egyetem rövidfilm vetítése alatt. Egyre több ember jött a terembe. Aztán pedig mégtöbb. Aztán már nem volt szabad ülőhely és az ajtót is bezárták. Gondoltuk, hogy mi lehet ez, a koncerten már senki nincs? De volt! Sőt! Egyszerre csak arra eszméltünk föl, hogy sor van a ruhatár előtt, USB csatlakozó is akkor tette le a kabátját, nem beszélve Farkasanyóról.



Így szépen megnyugodtunk, boldogan láttunk neki a Barokksokk előkészületeinek:

én, a sminkszobában:)

Mindeközben új problémák merültek fel. Történetesen, bármennyire is vicces-ijesztőn hangzott ez nekünk akkor, elfogytak a karszalagok, elfogyott a 'hivatalos' férőhely és elfogyni látszott a tényleges is, Novák Péter pedig sajnos rosszullét miatt nem tudott tovább velünk lenni. Akkor most gyors megoldások... karszalagokat le, sógort be, konferáló fiút színpadra, embereket tömörít és folytattuk is.



Ezzel is megvoltunk:), nagylevegő... kifúj... sikerült...