sikerült

Tegnap kijött a nyomdából a Magyar Táncművészeti Főiskola történetének (50év) legelső iskolaújsága. És gyönyörű is. És nagyon rendben van. És ott látjuk azokat a vérrel kevert izzadságcseppeket az oldalakon, köztük az enyémet is :). Még szerencse, hogy a kedves olvasók nem látják őket...

Olyan nagyon jó, amikor a sok energia, meló, vesződség beérik, a kézzel fogható eredményét ott lehet tartani magunk előtt és érezzük azt, hogy van értelme, nem hiába való. Hüümmm...

No jól van, csak így tovább hajráhajrá...

Bandi lovag és a három út

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy daliás, délceg lovag, akit csak Bandi lovagként emlegetett a világ. Ez a Bandi lovag pont olyan volt, mint a mesékben lennie kell egy lovagnak. Volt fehér paripája, fényes páncélja, gyönyörű kardja és egy szép szerelme, nem más, mint a Királylany.

Történt egyszer, hogy Bandi lovagnak hosszú vándorlása során választania kellett három út közül, és igencsak megtántorodott a mi hősbátor lovagunk.

Az egyik úton ha elindul, akkor bizony nem történik semmi. Ugyanannak az útnak a folytatása, amin most jár. Nem szebb egy kicsivel sem, talán csak még bozontosabb, mocsarasabb, tele szúrós növényekkel, amik mindent felemésztenek, ami az útjukba kerül és akkor még nem is szóltam az állatokról, akik ott laknak. Ezek az állatok bizony a nagyon aljas állatok közül valók, mint a mocsárlakó állatok többsége. Siklók, kígyók, békák, vérszívó szúnyogok. Nem hangzik valami reménykeltőn, ugye?

A másik út már valamelyest világosabb volt. Ezen megjelentek a pillangók is. Szép út, teljesen sima, rögök nélkül, mérges állatok nélkül, akik ellen sohasem kellene harcolnia. Egészen bizonyosan Bandi lovag kellemesen elporoszkálna rajta tán az idők végezetéig is. Ámde ezen az úton nincsen olyan, ami igazán a Királylany kedvére való lenne, bár ő is nagyon szereti a pillangókat nem kétséges, de a síkságot már annál kevésbé.

A harmadik út az nagyon titokzatos út ám! Azon nem lehet előre látni messzire, mert dimbes-dombos hegyes-völgyes, hatalmas fákkal tarkított és tele van mindenféle csodás próbatétellel, különös lényekkel. Ez aggasztja a rettenthetetlen lovagot csodamód, nincsen bizodalma az ismeretlen világban. Bezzeg a Királylany szaladna bele a csodákba minden meggondolás nélkül, mert látja benne a szépet, a jót és izgalmasat. Csak Bandi lovag tartja vissza attól, hogy belemerüljön az ismeretlenbe.

Pedig a harmadik út rejtegetheti a legszebb időket a szerelmeseknek, de erről egyenlőre egyikőjüknek sincs bizonyossága. Így mindkettőjük vívódása érthető és jogos is. Bandi lovag természetéből kifolyólag inkább a kiszámítható, előrelátható, unalmasabb /a Királylány szerint/ utat választaná, míg a Királylány, szintén természetéből fakadón a veszélyesebb ismeretlent választaná, amiben a csodát sejti.

Itt tartanak most hőseink, a Nagy Választás előtt... Hogy mit hoz majd egyik vagy másik út, azt csak később, egy következő mesében láthatjuk meg.

hullámvasút

A hullám voltaképp egy "örökmozgó". A két végpont közt van valahol folyamatos mozgásban. Nem olyan régen láttam egy természetfilmet, amiben arról volt szó, hogy a földtörténeti ókorban is történt egy nagy katasztrófa a Földön. Annak a jelenségnek az volt az oka, hogy megszűnt a mozgás a vizekben. Minden vízben, ami a kis bolygónkon csak volt. Ennek a következményeként történt meg, hogy az akkoriban élt csaknem összes állatfaj kipusztult. Még jóval a dínók előtt. Hát nem furcsa? Nem hullámzik a víz és kihal egy bolygó.

Talán az emberrel is így lenne, ha nem hullámzanának benne folyamatosan a gondolatok, ha nem hullámozna folyamatosan érzelmileg. Hogyan lehetne akkor fejlődni? Ez is érdekes ám... ha valami nem fejlődik, akkor már el is sorvad? Igazából nem sorvad el, csak érvényét veszti, és míg a másik továbbhalad, addig az egyre távolabb kerül és kisebb lesz.

Szóval most sikerült magamnak megmagyarázni, voltaképp miért is normális és természetes, sőt, egyenesen szükségszerű az állandó hullámzásom. Ettől persze nem könnyebb ám, de legalább megnyugodtam.

oktatásom szépségei

Nos tehát a felsőoktatásban megszerzett temérdek kedves tapasztalat vezetett odáig, hogy mindezt itten is megírjam, bár csak finomított formában, közzé tegyem és megkérdezzem: Ez mindenütt így vaaaan???

Arra azért felkészítik a leendő diplomásokat, hogy nem annyira fenékig tejfel ez a dolog, hogy a bulik mellett a rengeteg tömény hülyeséget is meg kell tanulni, amit persze az életbe soha nem fogsz tudni felhasználni, satöbbi. Itt kérdem én, hogy annyi erővel, amennyivel ezt a tanrendet sikerült összeállítani az Okosoknak... mibe került volna egy olyat megcsinálni, ami hasznos is mondjuk? Természetesen én ne reklamáljak, hiszen 4,5 év alatt lesz egy főiskolai és egy egyetemi papírom is. Ebből az egyetemi színtisztán használhatatlan, de legalább én is gyarapíthatom a papíron értelmiségiek klubbját.

Jelen esetemben az egyetemi tananyag elsajátítására van 2,5 évem. Én már a szűrt anyagot kapom. És mindezek ellenére tanulom azokat a dolgokat, amiket elvétve, véletlenül fogok tudni majdan használni is. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem azzal van problémám, hogy nekem tanulnom kell! Azzal van problémám, hogy olyan dolgokat erőszakolnak belém, amikkel később nem tudok megfelelni annak a státusznak, amivel az úgynevezett diplomám ruház fel. Egészségtan tanár leszek egyetemi végzettséggel, de még most sem tudom mit takar az egészségtan okatatása. Nem tudom, hogyan kell korcsoport szerint differenciáltan tanítani, mi a módszertana. De azt már tudom, hogy az inzulin molekula a ciklikus-adenozin-monofoszfáton keresztül kapcsolódik a sejthez és úgy fejti ki a hatását.

Itt felmerülhet az, vajon hány tanulóban merül fel ugyanez a gondolat? Hány tanulónak van/lenne olyan igénye, hogy szeretne megfelelni annak a papírnak, szeretne hinni abban, hogy a diplomák mögött tartalom is van /szerintem nem sokban, mert akkor nem itt tartanánk/. És vajon hány egyetem állítja ugyanilyen helyzet elé az ott tanulókat? Nagyon nagyon szeretném azt hinni, hogy sok másik intézményben megvan a teljsesség és nem csak a névlegesség igénye!

kishalak-nagyhalak

Vannak olyan helyzetek, amikor egy abszolút politikától elhatárolódni igyekvő ember, jelen esetben én, szembesül azzal, hogy voltaképp milyen országban is él. A hatás nem marad el... Csak megerősíti azt az elgondolást, hogy "Mindent a Cél-ért!" innentől kezdve. És mivel ilyen hatások szinte minden nap érnek, ezért a végén szerintem a saját szárnyaimon fogok elrepülni Új Zélandra.

Miről is beszélek most?

85 éves nagypapám a család számára termel mézet, régebb óta, mint ahogy én megszülettem egyáltalán. Mindenféle fennakadások elkerülése végett még őstermelői igazolványa is van, nehogy baj legyen. Az idén a három családnyi méhecske olyan nagyon sok mézt gyűjtött össze és olyan különleges minőségűre sikerült megcsinálniuk, hogy gondoltunk egyet és közeli zöldségesbe beadtuk eladásra, 850ft/1l egységáron. Gyönyörűen felcimkéztük, ráírtuk Papó nevét, azt hogy honnan származik a méz és természetesen feltüntettük az őstermelői státuszát is. Ment is minden rendjén, ahogy kell, amikor is kijött egy minőség ellenőr. Kifogásolta, hogy nincs ráírva, hogy mikor jár le a méz. Hát bizony, még be is látom, hogy igaza van, tényleg nincs. Ami a kabaré, az most kezdődik.

Kaptunk egy olyan levelet, miszerint a 10 üveg méz a helyszínen megsemmisítésre került a jegyzőkönyvben szereplő X határozat alapján, valamint 50E ft bírság befizetésére kötelezik ezen felül. A bökkenő ott van, hogy a helyzsínen megsemmisítés nem történt /nem látta a zöldséges néni, mert elvitték/, róla jegyzőkönyv nem készült. A fent említett jegyzőkönyvről sem tudunk semmit azon kívül, hogy a benne lévő határozatra hivatkoznak. És még az én teljesen nem szakképzett fejemben is felvillant a kérdés, hogy megsemmisítés előtt vajon nem kellett volna-e bevizsgálni azt a bizonyos fogyaszthatatlannak titulált mézet vajon? Természetesen fellebbezni fogunk a döntés ellen, nemcsak azért mert egyszerűen gusztustalan maga az ügy és az ügyvitel is, hanem mert Papó 63E ft-os nyugdíjából nem biztos, hogy futja 50E kifizetésére... mondjuk.

Az az egészben a legszörnyűbb, hogy amíg a nem mondok neveket multikban hígított, vegyszerezett olvasztott cukrot árulnak, addig az ilyen kétkezi munkás őstermelőket szivatják agyba-főbe. Az teljesen nem számít, hogy a 'nagyok' mit be nem adnak élelmiszer címén az egyszeri polgárnak. Az a fontos, hogy a statisztika meglegyen a hivatalnak, amit pedig úgy tudnak elérni, ha kifogják a kishalakat és hagyják őket fulladozni. Addig meg a nagyhalaknak egyre csak több hely jut a vízben. Hát remek.

A döntés

A döntés valaminek a kezdete és a vége is egyszerre. Mint szinte minden, valahogy ez is máshogy, fordítva működik nálam. Amikor megjelennek az első sárga-bordó falevelek, én akkor kezdek el zsongni és számomra ez a kezdet. A legtöbb ember elszomorodik és kimegy belőle az energia, ha az elkövetkezendő télre gondol. Én akkor vagyok méterekre a föld felett...

A döntés is ilyen. Az az idő, amíg megszületik egy döntés, (nem hiába hívják szülésnek) az tényleg vajúdás. A kétségek jelentik a fájdalmat. Ezt, vagy azt válasszam? Ez lesz a jobb, vagy az, vagy mi és melyik és egyáltalán merre is? Akkor mintha bepárásodna a szem, csak valami szűrőn keresztül néz a világ vissza és nem értem. Semmit sem értek. Akkor tonnás súlyokat látok mindenfelé, kiváltképp a mellkasomon és agyamon.

Aztán hol egyik percről a másikra, hol kissé lassabban, de elkezd tisztulni a kép. Először az agyról a tonnák, aztán a szemről a hályog és így tovább. Kapok levegőt, ezzel már tudok is gondolkodni, úgyhogy meglátom az utat is, hogy merre kell menni.
És akkor jön az őszi zsongás, mert kapok szárnyakat, és kapok egy döntést! Eldöntöttem, hogy mi lesz, már csak végig kell csinálni. Órákig lehetne arról is beszélni, érvelni, melyik az egyszerűbb/nehezebb. Létrehozni egy döntést, avagy kivitelezni azt?! Nekem legtöbbször a döntés meghozatala okoz gondot, a megszületése utáni pillanatokban rögtön minden sokkal egyszerűbbnek látszik, mint előtte.
Ha viszont azt vesszük alapelvnek, hogy nálam minden fordítva működik, hiszen képes vagyok szerelmes lenni az őszbe, akkor másnak nyilván másként lesz. Érdemes elgondolkodni rajta...

Kezdet

A kezdet mindíg a mit és miért-ről szól.
A mit-re: az ami van, nem szépítve, nem átjavítva, csak ahogy jön. Talán utólag majd kap egy kis rendszert, mert "kell egy rendszer, ami nem mozog, és megígérte anyu is, hogy megkapod!"
A miért-ről: talán mert jó, ha megfogalmazzuk azt, amit gondolunk. Ha nem fogalmazzuk meg, akkor elkallódik, akkor nem áll össze egésszé és megakaszt ott ahol vagy. Így meg látod és átlátod.
Hát ezt és ezért. Aztán majd kialakul.