Menetrendváltozás

A tervekkel ellentétben nem a test-kép és változás, kismama teste közszemlén lesz a mostani téma. Sajnos. de hát szokták mondani, hogy ember tervez…

Másként alakultak a dolgok. Így a magyar egészségügy sokkal inkább aktuális kérdéskörei kerülnek előtérbe. Röviden, tömören, nem részletezve, Sárival együtt -még egyben-, kórházban vagyok. Kisebb, mint kellene, nem is kevéssel és megpróbálják a dolgot kezelni.

Eddigi tapasztalataim alapján leginkább tippmix-re hasonlít a dolog, de remélhetőleg bejön. A történések miértje viszont a kutyát nem érdekli. Ha már így alakult, én akkor is tudni akarom, hogy mi miért történik és kell-e számítani esetleges újbóli megjelenésére a későbbiekben. Annyit kiderítettek, hogy az én egyik artériám nem megfelelően működik, de hogy lehet e ez a probléma forrása, azt nem tudják. Azt meg még kevésbé, hogy vajh mitől is lehet ez.

A végére egészen biztosan két lehetőségem van. Egyik, hogy idegroncs leszek és megint valamilyen másik klinikán kötök ki idegösszeroppanással és tönkrement élettel. A másik, hogy taoista leszek, békésen elfogadom azt, ami történik és nem megyek szembe a folyó sodrásával. Majd, ha mindennek vége, megkapom magamtól életem első és egyetlen tetoválását, egy Főnixet. Ez utóbbi lehetőség sokkal vonzóbb számomra, így igyekszem ezt teljesíteni.

A folyó nem egy egyszerű jelenség azért. Mindent függetlenítve a saját egészségügyi helyzetemtől sem könnyű. Immár ez a 10. nap idebent és már most többet tanultam elfogadásról, ítélkezésről, tűrésről, kommunikációról és megértésről, mint eddigi életemben. És tudom, hogy messze még a vége. Ennyi idő alatt 11 különböző szobatársam volt különböző időtartamra. A leggányabb Gizitől kezdve /akitől a szoba közös felbuzdulására és a beszélgetésemre az osztályvezető főorvossal/ sikerült megszabadulni… és Ivettig bezárólag, akinek Marcija Kinga lett J és tündériek mindannyian, igen színes a paletta. Rájöttem, hogy a sokminden közül, ami engem igazán idegesít, az az egymás hergelése a JAJJDESZARNEKÜNKÉSITTMINDENCSAKEGYNAGYFOS.

Nekem kőkemény munkámba kerül-került átfordítani a gondolataimat pozitív irányba. Elképzelhető, hogy itt kell lenni egészen októberig, a szülésig. És akkor ez a jobbik végkimenetel lesz. /Arról csak álmodozok, hogy minden tök szépen rendben lesz és nem egy vágóhídon kell szülni…/ Erre ezt az igyekezetet és pozitivitást szívják a rinyálással, akiknek jajj de rossz, itt kell lenni egy hetet. Szegények után a szívem szakad meg. Borzasztó is, ha belegondolunk, hogy ahhoz, hogy a gyermekének jobb legyen, vasat kell kapnia, vagy épp 4 liter vizet meg kell inni naponta. Tényleg, biztos nagyon nehéz dolog lehet ezt tűrni. Azt hiszem ezt még tanulnom kell. Nem a másik problémájának a lenézésével van gond, mert ez az ő életükben, nagy gond. De, hogy annyi tapintat nincs bennük, hogy esetleg ne egész álló nap és ne előttem beszéljék ezt, azon csodálkozom. Nem lehet mindenkinek egyformán kifinomult a kommunikációja, értem én. De mégsem tudom érteni.

Hát egyszerre ennyi, majd írok még, ha úgy érzem.