Alkotás-Vajúdás

Már sokat beszéltem a kettősségekről, hát ez sem lesz újdonság...

Sokan olyan fennkölten és rózsaszín ködbe burkolózva beszélnek az alkotásról, mint művészeti tevékenységről, hogy a halandó ember, mégha művészpalánta is, bedől nekik. Így kell ezt csinálni, aki megtántorodik egy pillanatra is, az már nem is igazi művész!!! Hát egy frászt.

Valójában azonban az alkotásnak két arca van. Egyik, amikor készül valami és a másik mikor már készen van és én csak nézem, hogy húúúúúú... ez az én munkám. Ezt nekem sikerült létrehoznom. Valóban ez a második igen felemelő érzés, de korántsem bizonyos, hogy ide ilyen könnyű szívvel jutunk el.

Csak saját példát hozhatok, mert mások fejével nem gondolkodhatok. Nekem az alkotás nem mindíg olyan rózsaszín. Van amikor megy, és van amikor nem. Hát és amikor nem megy, azt nem kívánom senkinek. Csak ülni bent a teremben órák hosszat és gyötörni a testemet, hogy gyerünk!!! csinál már!! menni fog!... aztán mégsem születik meg semmi sem. Csak marad a tüske a lelkemben és a kétség, miszerint nem is vagyok én alkalmas semmire, hogy is gondolhattam, hogy menni fog. Aztán a következő napon, mikor a test kialudta magát, a fejem meg olvasott és nem gondolkodott, akkor talán alakulni kezd valami. Kezd formálódni, de csak homályosan, inkább érzésre és nem alakra. Ilyenkor tényleg felszabadító, gondűző és energiát adó dolog az alkotás. Csak jussunk el ide és ami sokkalta nehezebb, tartsuk is meg!

No igen ám, de hogy? Hogyan lehet azt mondani, hogy márpedig én akkor is kreatív leszek és akkor se leszek fáradt?! Sehogysem. Aludni kell, pihenni kell és enni-inni kell. Ezek nélkül az ember teste a világ összes kincséért sem fogja azt csinálni, amit elvárunk tőle. És még lehet, hogy így sem...